I love Gjoni - Elfelejtette első ágyasát Delhusa Gjoni

Gjon ma már párkapcsolatban él, és azt állítja, nem is emlékszik arra, kivel bújt először ágyba műsora forgatásán. A hölgy ezzel szemben kellemes emlékként gondol vissza az énekessel együtt töltött éjszakára. Az I Love Gjoniban vasárnap történt meg először, hogy Gjoni ágyba bújt az egyik lánnyal. A szerencsés kiválasztott egy verseny folyamán nyerte el ezt a kegyet. A játék során Gjoni ismét bemutatta férfias erejét, ugyanis egy tankot vezet.
A kiválasztott Violettával még ágyba is bújt, ám lapunknak bevallotta: most, két évvel később már nem is emlékszik rá. Violettát a műsorban Gjoni lágyan átölelte, és egész éjszaka kiskifli-nagykifli pozícióban aludtak. A lányok borzasztó irigyek voltak rá, hiszen ő volt az első, aki egy közös éjszakát tölthet együtt az énekessel.
– Kellemes emlékeim vannak arról az estéről, Gjoni nagyon kedves ember, és az egész kaland igazán tetszett nekem. Azóta is jóban vagyunk és beszélünk Delhusával – mesélte a Borsnak a 33 éves Violetta.
Ezzel szemben Gjoni azt mondja, nem nagyon emlékszik már az esetre.– Azóta van egy párom. Őszintén szólva minden részletre már nem is emlékszem. Ez a mûsor a párkeresés mellett is arról szólt, hogy extrém dolgokat kellett kipróbálnom. Nem kellett sosem kaszkadőrt alkalmazni. Nekem ez volt a kihívás – mondta Gjoni.