I Love Gjoni - Delhusa miatt kiborult és zokogott a szerelme

Gjoni dupla randikon döntötte el, hogy kit küld el a műsorból. Két lánnyal is ágyba bújt, végül lelki társának kellett mennie. Tegnap este az I love Gjoni adásában az albán zenész mind a négy játékban maradt arajelöltjét randevúra hívta. Erika és Kató, valamint Tünde és Violetta dupla randin bizonyíthatták érzéseiket Delhusának, az adás végén pedig eldőlt, hogy kinek kell érzékeny búcsút vennie tőle. Erika és Kató egy indián táborba érkezett Gjonival. Miután elfoglalták saját sátraikat, a lányok azonnal szexi indián cicákká, míg Gjoni erős indiánfőnökké változott. Közös séta, lovaglás, beszélgetés és vacsora következett. A randevú jól sikerült, a lányok csak azt viselték nehezen, hogy osztozkodniuk kell álmaik férfiján. Ez talán Erikát érintette a legérzékenyebben. A fiatal, szerelmes lány annyira kiborult, hogy nem tudta magába fojtani bánatát, és zokogva vallotta meg érzéseit. Végül a főhős úgy döntött, hogy Katót választja ágyasának. A szőke lány és Gjoni szerelmesen összebújva aludtak, azonban ennél több nem történt közöttük.
Az albán zenész másnap Tündét és Violettát hívta randevúra. A lányok egy nagy fekete autóval jutottak el a tóhoz, ahová Gjoni vízisíelve érkezett. A hatásos belépő után több-kevesebb sikerrel a lányok is kipróbálhatták ezt a vízi sportot. Ezután hármasban egy szép hotelba mentek, ahol mindenki szerelme Tündével töltötte az estét. Gjoni egy szál rózsával a szájában várta a lányt, aki teljesen meghatódott a fogadtatástól. Pezsgőztek, csókolóztak, majd az ágyban kötöttek ki. Tünde azt mondta, hogy akár le is feküdt volna Delhusával, de végül túl fáradtnak érezte, ezért inkább otthagyta. Amíg a lány a kanapén aludt, Gjoni polipként szétterülve horkolt magányosan. Végül kiderült, hogy a négy lány közül ki lesz az az egy, aki biztosan nem lesz Gjoni felesége. Erika és Violetta kapott elsőként világító nyakláncot a Fényceremónián, így végül a főhős Tündét és Katót hívta közel magához. Mint kiderült, mindkét lány megdobogtatta Delhusa szívét. Katót fekete lyukként aposztrofálta, aki magába akarja szívni, azonban mégis úgy döntött, hogy Tünde ziháló testét szeretné inkább a karjaiban érezni a következő héten is. Az I love Gjoniból így végül Kató távozott, a sok bonyodalmat kavart lelki társat még maga az albán zenész is megsiratta. Hárman maradtak versenyben.