I Love Gjoni - Senkit nem érdekelt Delhusa Gjon koncertje?

Hivatalos verzió szerint betegség, a Blikk információi szerint viszont érdeklődés hiánya miatt maradt el Delhusa Gjon szimfonikus karácsonyi koncertje kedd este a Budapest Kongresszusi Központban. Finoman szólva is mérsékelt volt az érdeklődés a koncert iránt. Az 1800 férőhelyből, mindössze 200 lett volna foglalt. Ami ennél is szomorúbb, hogy ebből 50-en voltak olyanok, akik fizettek is a belépőért, a többi tiszteletjegy volt. Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a jegyárak sem voltak nézőcsalogató árfekvésűek. A karácsonyi nagybevásárlás közepén, a közelgő nagykoncertek és szilveszter előtt amúgy sem sokan engedhették volna meg maguknak, hogy a 3900 forinttól 18 000 forintig kínált Delhusa-koncertjegyek között „csemegézzenek".
Hétfőn már éreztük, hogy gond lesz, mert a szervező lemondta a termet. Hivatalosan azonban csak másnap délben e-mailen értesítették a Budapest Kongresszusi Központot, hogy elmarad Delhusa koncertje betegség miatt – mondta lapunknak bennfentesünk, aki szerint nem a betegség volt a legfőbb oka annak, hogy elmaradt az esemény. – A hivatalos verzió szerint azért maradt el a koncert, mert influenzás volt Delhusa Gjon, de mi úgy látjuk, túl kevés jegy fogyott.
Megkerestük EMeRTon-díjas Delhusa Gjont, hogy jobban érzi-e magát, és mi a véleménye a szerény érdeklődésről, de csak alig hallható hangon felelt.
Nem tudok beszélni erről, mert nagyon ramatyul vagyok. Influenzás vagyok, begyulladt a torkom – mondta Delhusa, aki kérdésünk másik felére már kitérő választ adott. – Ez nem az én dolgom. Nekem énekelnem kell. A rendezők rugalmasságának köszönhetően a koncertre érkezők a helyszínen azonnal visszaválthatták a jegyeket, volt, aki vacsorázni vitte a pénzből kedvesét. Két ember azonban igencsak bosszúsan vette tudomásul, hogy hoppon maradt. Az egyikük karácsonyi ajándéknak szánta kedvesének a belépőt, a másik pedig vidékről érkezett, hogy élőben lássa Delhusát.