I love Gjoni 2012 - Párkereső oldalakon is találtak nőt Delhusa Gjonnak

A nyolcrészes párkereső, melyben Delhusa Gjon keres társat magának, októberben kerül az RTL II képernyőjére, de vasárnap az RTL Klub leadja az elős részt. Az I Love Gjoni-t valójában 2010-ben forgatták a Benkő feleséget keres című párkereső sikerén felbuzdulva, azonban az elmúlt két évben nem talált neki helyet a csatorna. Rubin Kristóf, a műsor kreatív főszerkesztője elárulta az [origo]-nak, milyen lesz a két éve rejtegetett műsor, s mi az oka annak, hogy eddig nem került képernyőre.

Az I Love Gjoni forgatásai a meglehetősen szürreális, bizarr Benkő-féle párkereső után kezdődtek 2010 nyarán, a képernyőn azonban megelőzte a Való Világ 4 nőcsábász győztesének - később felvett - hasonló koncepciójú műsora. "Ez volt a második ilyen jellegű show az országban, de mégsem került rögtön képernyőre, mert egy másik párkeresőt indított helyette a csatorna. Ennek a döntésnek több oka is volt, mint ahogy annak is, hogy azóta sem sugározta az RTL Klub Gjoni realityjét. Két évvel ezelőtt az X-Faktor és a Való Világ okozta médiazajban elveszett volna a hetente egy alkalommal jelentkező reality, ezért sajnálatos módon nem kerülhetett képernyőre. Mire az RTL Klub megtalálta a műsor méltó helyét, a programstruktúrában már nagyon közel volt az RTL II indulása, így egyértelmű volt, hogy ott sugározzák, ahol a saját gyártású tartalmak kiemelten fontosak" - mondta kérdésünkre a kreatív főszerkesztő, Rubin Kristóf.

Mivel közvetlenül az első ilyen típusú műsor után kezdték el a forgatást, néhány dologban hasonlít a széplelkű dalnok párkeresője a 2009-ben sugárzottra. "A hangvétele teljesen más lesz, természetesen a helyszín és a díszletek is, de lesznek olyan megoldások, melyek már ismerősek lehetnek a nézőknek. Gjoni is kap olyan segítőt Keleti Andrea személyében, mint amilyen Benkőnek volt Falusi Mariann, de Fekete Pákó is fel fog tűnni a műsorban" - tájékoztatott.
A több száz jelentkező közül tizenhat nő került be a villába, hogy harcoljon a buzukis szerelméért. A romantikus énekes a műsor előrehaladtával folyamatosan küldi haza őket, a végén pedig egy marad, akivel (nyilván csak megjátszott) nászútra megy. "Húsz napot forgattunk, az elkészült párkereső műsor pedig nyolc epizóddal lesz képernyőn a jövő héttől. Benkő műsorába jellemzően középkorú nők jelentkeztek, főként negyven év körüliek, ebben a szériában változatosabb a korosztály. Ha jól emlékszem, a legfiatalabb hölgy huszonhárom, a legidősebb ötven év körüli" - jelezte a főszerkesztő. Feleségjelölteket direkt castinggal is kerestek a műsorba, online párkereső oldalakról is válogattak szereplőket: "Nem titok, hogy a műsorok nagy része alkalmazza ezt a módszert, mi is kerestünk nőket Gjoninak. Nem csak az ilyen típusú realityk, a tehetségkutatók is keresnek fel olyanokat, akik maguktól nem jelentkeznek, de esélyesek lennének a szereplésre. Fontos, hogy ők nem statiszták, nincsenek kitüntetett szerepben, ugyanolyanok, mint a maguktól jelentkezők. Írtunk üzenetet néhány hölgynek, és aki kedvet kapott, az eljött a castingra."

Mint ahogy Alekosznak volt szívceremóniája narancssárga szerelemmadárral, Delhusának is lesznek sajátos szimbólumai. Hasonló drámai hangulatú ceremóniák lesznek, ahol beszédet mond, pár mondatban összefoglalja a történteket és az érzelmeit, majd átadja a kiválasztottaknak a fényláncot. A műsor koncepciója a fény köré épül, a műsorok végét fényceremónia zárja. "Benkő műsora abszurd volt, sok irreális jelenettel, Gjonié azonban komolyabbra sikeredett. A bekerülő nők tényleg őt akarják, tényleg komoly kapcsolatot terveznek vele, és az érzelmeik is valósak. Hiteles szerelmi szálak szövődnek, ami aztán sok viszályt szül a műsor során, hisz Gjoni sokaknak teljesen elcsavarja a fejét." Kérdés, hogy mennyire lesz hiteles a nézők számára egy két éve forgatott párkereső show, hiszen az énekesnek jelenleg nincs felesége, amiből arra következtethetünk, hogy nem találta meg az igazit a műsor keretében. A reality főszerkesztője szerint az I Love Gjoni-t bármikor sugározzák, hiteles lesz, bár annak tudatában kell nézni, hogy múltbeli eseményeket látunk.

I Love Gjoni 2012 - Öt barátjával motorozott keresztül Európán

Az 59 éves énekes öt barátjával motorozott keresztül Európán, a nyaralás vége viszont baleset lett –írja a Blikk. Hazafelé jövet a metroszexuális Delhusa egyik társa lemaradt a csapattól, és nekicsapódott egy helységnévtáblának. Delhusáék csak később vették észre, hogy hiányzik valaki. "Gyakran megyünk motorozni a barátaimmal, nem kis távolságokat nyomunk le. Ilyen baleset még sose történt velünk. Már Magyarországon voltunk, Szotyi barátom ment leghátul. Lemaradt, de nem aggódtunk, hiszen nem ma kezdett motorozni. Azt gondoltuk, megállt valahol könnyíteni magán. Egy kis idő múlva viszont megtudtuk, hogy nekiment egy táblának. Azonnal visszafordultunk" – mondta el az aggódó, botox-szal szimpatizáló Delhusa, akinek barátja most kórházban fekszik. Az izgalmak után hallgasson meg egy klasszikust az énekestől!

I Love Gjoni 2012 - Leporolják Delhusa nőit, és pár héten belül elindul az RTL2-őn

Pár héten belül elindul az RTL2, és így végre képernyőre kerül a két éve fiókban porosodó I love Gjoni című műsor is, amelyben Delhusa Gjon (59) tizenhat nő közül próbálja kiválasztani az igazit.
Ugyanakkor az énekes megerősítette információnkat, miszerint a szereplők egyikének sincs érvényes szerződése az RTL Klubbal.
– Tényleg, végre adásba kerül az I love Gjoni? Biztos ebben? – reagált kérdésünkre az énekes, aki szerint nagyon jó feladat volt számára ez a műsor, amelyért annyi gázsit kapott, hogy állítólag egy használt Mercedest vett belőle. Egyszerű szerep volt, nagyszerű honoráriumért, de ennél bővebben sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom a dolgot – válaszolta nevetve az énekes.
A Vasárnapi Blikk információi szerint a leforgatott műsor szereplőinek már nincs érvényes szerződése az RTL Klubbal, így bárki bármikor megvétózhatja, hogy a róla készült részek adásba kerüljenek. Azóta az életem zajlott tovább, és feltehetően a műsorban feltűnő lányoké is. Lehet, hogy azóta némelyiknek már barátja van, férjhez ment, esetleg gyermeke született. Ez így érdekes lehet majd, hiszen nekem nincs már szerződésem a csatornával, és bár más nevében nem nyilatkozhatok, tudtommal a lányoknak sincs.
Az RTL Klub – amely a honlapján a műsor adásba kerülését már tényként kezelik – mindezzel kapcsolatban csak annyit közölt lapunkkal, hogy szerződéssel kapcsolatos ügyekben nem nyilatkoznak, mert azok a szerződő felekre és nem a sajtóra tartoznak. Az RTL Klub új csatornáján, az RTL2-es adón több régi kedvenc is feltűnik majd. A kereskedelmi csatorna a tervek szerint a Legyen Ön is milliomos! vetélkedővel, a Szombat esti láz című táncos műsorral, valamint a Heti hetessel száll versenybe a nézők kegyeiért. Úgy tudjuk, egy új valóságshow-t is elindítanak: ehhez a „Berlin éjjel nappal" című műsor licenszét vásárolták meg.